Oxigénhiányból eredő szemprobléma
Amikor Bak Jánostól értesültem az Oxigénes víz lehetőségéről, ismét szembesültem a Vonzás törvényével. Abban az időben már két és fél hónapja volt lebénulva a szemem. Az orvostudomány állásfoglalása szerint ez az agyamnak egy oxigénhiányos állapota, melyet az azóta megtörtént EMER vizsgálat is alátámasztott
(a Vertebro bazilaris erem vérrel történő telítődésének hiányát).
Felvitettem magam egy budapesti orvosi előadásra, ahol megvásároltam a készüléket.
Éjjel 11 órára értünk haza, természetesen nem is bírtam volna ki, hogy ne készítsem el az első
liter vizemet. Kb. három decit ittam meg, és lefeküdtem, miközben figyelgettem a szervezetem reakcióit. Azt éreztem, hogy több olyan helyen is beindul a bizsergés az arcomon, amit korábban nem éreztem.
Napi kb. egy litert fogyasztok; nekem nagyon bejött a pohár aljára tett citromlé, minek köszönhetően az oxigén nem illan el könnyedén a pohárból.
Három hét elteltével megszűnt a kettős látásom, és teljes mértékben rendeződött szemem bénulása. Az oxigénes víz fogyasztásával szeretném elkerülni az egyébként többszörösen
terhelt neuropátiás szövődményeimet, figyelembe véve a
Dr. Deák Sándor „Lúgosítás Oxigénnel: igyunk oxigént” című könyvében leírtakat.
Ez a tapasztalat a saját tapasztalatom, nem garantálom, hogy a Te szervezeted is hasonlóképpen reagál az alkalmazott terápiára, hisz tudott, hogy két egyforma test és egyformán működő szervezet nem létezik. Ezt tájékoztató jelleggel írtam meg!
Koleszár Gábor
53 éves
0630-912-9229
További kérdések és válaszok:
> Miért jó az oxigénes víz?
> Kinek jó az oxigénes víz?
> További terméktapasztalatok



